Utálok ajándékokat kapni, mert nem szeretek örömöt hazudni.... (beszélgetős fórum)
Ez a fórum egy anonim vallomáshoz nyílt.
Mikor az unoka karácsonyra a nagymamától Minecraftot kér, de szegény nagyi kissé nagyot hall és tévedésből a Mein Kampfot veszi a szeretett unokájának.
Ott én is megérteném ha a gyerek arcán csalódottságot lehet látni.
A legjobb ajándék amit te veszel saját magadnak...
Egyetértek Veled.
Ha a közvetlen szeretteimtől jönne,,, Folyamatosan,, ilyen ajándék akkor nem lenne természetes a mosolyom .
Viszont ebben az esetben (finoman) adnék útmutatást.
Bárki mástól ,,bármi,,ami a figyelmesség jele és hogy gondolt rám,,örömet okoz,,még akkor is ha éppen "zenélő hal":DD
A gondolat első felével egyetértek, de én azért megtekerem egy kicsit, és beleképzelem a FI helyzetébe magam.
A FI őszintén kitárta ebben a fórumban, hogy mit érez, meg merte mutatni, és szerintem önmaga előtt is most vállalta fel, hogy mit is érez, amikor ajándékot kap.
Fájó dolog, amikor 10-ből kilencszer nem találják el... De vajon ez miért van? Miért érzi ezt? Ha ezen elgondolkozik, akkor talán meg lesz az is, hogy ne csak egy kényelmetlen élmény legyen egy ajándékot elfogadni, kibontani, hanem valami többet is jelentsen.
Részben értek egyet. Ha ajándékot kapok, én is a gesztust, a figyelmességet értékelem.
De ez, amit írsz: "Az ajándékok átvételekor pedig alapvető illem, hogy kicsomagolod és azt mondod: jajj, éneklő fali műhal, de szép! Köszönöm."- nálam nem működne. Maximum egy köszönömmel nyugtáznám, de nem fűznék hozzá tettetett, hamis bájolgást, mert nem lenne igaz.
Szerencsére ilyen veszély nem fenyeget, hogy éneklő fali műhalat kapnék bárkitől. (Tudom, csak példának írtad). Akiktől ajándékot kapok, már mindannyian tudják, minek örülök.
De valóban a gesztus számít, nekem soha semmilyen elvárásom nincs ajándék terén. Ajándékozni én is szeretek. Egyik legjobb dolog a világon, és nem az ára számít, hanem hogy örüljön neki a megajándékozott. A legapróbb ajándék néha a legtöbb.
Néha egy jó szó is ajándék.
Senki sem gondolatolvasó. És van aki emellé nem is jó az ajándékozásban. Vannak emberek, akik kiválóan ráéreznek, hogy a másik minek örülne, és vannak olyanok, akik nem. Én is ilyen vagyok, évente talán egyszer van egy tényleg jó ajándékötletem valakinek, a többi alkalom az olyan hogy bár szívből adom, de nem vagyok 100% hogy pont erre vágyott. Párommal úgy küszöböljük ki a csalódást/béna ajándékokat, hogy karácsonyra, szülinapra van egy listánk amire felírjuk, mire vágyunk, van rajta mindig egy 8-10 dolog, a másik onnan tud választani, és akkor még mindig van egy meglepi faktor, és tuti az öröm.
Szerintem is magadnak rontod el, az ajándékoknak nem az a lényege hogy maga a dolog mindig épp az legyen amire vágytunk, nyilván nem is mindig örül neki az ember, dehát vanezígy. Nem hiszem hogy ez azt jelentené hogy akitől kaptad, egyáltalán nem figyel rád vagy nem szeret, örömet akart okozni, csak nem trafált bele 🤷♀️
Az ajándéknak nem akkor kell örülni, amikor pont azt kapod, amit elvársz, alapvető tévedés.
Annak kell örülni, hogy gondoltak rád, eszükbe jutottál, elmentek, megvették, becsomagolták és átadják. Tudod, ajándékot elvárni bármilyen formában csak arra ébreszt rá, hogy nem vagy királylány, mert csalódni fogsz. És ettől kizárólag neked lesz rossz. Azaz te rontod el magadnak. Ugyanis mindenképpen kapod, amit kapsz, ennyi erővel örülhetnél is a gesztusnak.
Az ajándékok átvételekor pedig alapvető illem, hogy kicsomagolod és azt mondod: jajj, éneklő fali műhal, de szép! Köszönöm.
Hogy miért? Mert az illem teszi könnyűvé az életet. Aki illedelmes, azt kedvelik, azt befogadják, azt segítik az életben, így élünk együtt évszázadok óta.
Mit kell tenni olyankor, amikor bontod az ajándékot, az ajándékozó meg bámul az arcodra és lesi a reakciódat?
Mert én nem tudom vagy rosszul csinálom. Széles álmosollyal megköszönöm, hogy milyen jó most nekem, hogy ezt kaptam. Közben meg azt gondolom: miért nincs benne annyi figyelem irántam, hogy jobban beletrafáljon abba, miket értékelek, szeretek egy ajándékban. Rossz érzés.