Képtelen vagyok az istenhitre. (beszélgetős fórum)
Ez a fórum egy anonim vallomáshoz nyílt.
Nem baj. Nem leszel rosszabb egy hívőnél.
Sokan hisznek, és ördögi lelkük van, mások nem, és önzetlenek, jók, sok hasznosat tesznek embertársaikért, a földért.
Szerinted milyen keresztény és katolikus lennék, ha nem hinnék abban, hogy ez az egyetlen és igazság, amit maga Isten nyilatkoztatott ki nekünk? Igen, ebben hiszek. Más kérdés, hogy ezt nem akarom másokra ráerőltetni, és elfogadom, ha valaki más mást gondol. De én ebben hiszek, és csak ha szilárdan hiszem, akkor építhetem rá az életemet.
Mit értesz azon, hogy "állandó jelleggel változtatgatnak valamit"? Mert külön hivatal van az egyházon belül, ami őrzi a hit tisztaságát, hogy ne "változtatgassanak" azon, ami Istentől eredő törvény, mert akkor az egész hit kérdőjeleződne meg. Vannak emberi törvények, pl. hogy hány éves kortól lehet egyházi házasságot kötni, azon persze lehet változtatni, de azon is körültekintően.
Nem mondok ellent, egyszerűen mást tartok igaznak, mint te. Mégpedig azt, hogy Isten tőlünk független létező, ő teremtett minket. Épp ezért nem az az igazság, amit hinni akarok, az igazság független attól, hisznek-e benne vagy nem.
Az isteneket, félisteneket stb. szerintem is az emberek találták ki. Azok nem is szerepelnek a kereszténységben.
Nem baj.
Higgy magadban! Higgy abban, hogy nem véletlenül jöttél a világra!
Rövid az élet ahhoz, hogy a teremtéssel foglalkozzunk. Arra ott vannak a papok, meg az elméleti fizikusok.
Higgy abban, hogy az életeddel másokét meg tudod szépíteni!
A kettő nem zárja ki egymást. A keresztény hit és a tudomány sohasem mond ellent egymásnak. Miért ne lehetne az, hogy Isten megteremtette a világot, belehelyezte a fejlődés csíráját, programját, és kezdetét vette az evolúció?
Egyébként ha belegondolsz, amit írtál, abból is ez következik. Mert fejlődni csak az tud, ami létezik. És akkor honnan lett az a valami? Nyilván Valaki megteremtette a semmiből. Elég hihetetlen lenne, hogy volt a semmi, aztán hirtelen lett egy valami, és magától tudta, mivé kell fejlődnie.
Az igazán vallásos emberek is két lábbal járnak a földön. Csak annyi téveszme van a hitről, kereszténységről, hogy amikor kívülállóktól olvasok "tényeket" a vallásról és a vallásos emberekről, sokszor hüledezek, hogy lehet ennyi őrültséget hinni rólunk. Már írtam, hogy a vallás intelligens dolog, mert Isten is intelligens, sőt ő maga az intelligencia. Tehát ami nem intelligens dolog, az nem Istentől van, tehát nem tartozik a kereszténységbe. Viszont ami első pillantásra nem tűnik annak, azt is meg lehet vizsgálni, mert lehet, hogy az ember nem ismeri a hátterét.
Egyébként a papok, lelkészek, meg az érdeklődő világiak is kb. hat évig tanulják a teológiát, hogy mélységében értsék a hitüket, minden kulturális és történelmi hátterével együtt. Azért is lep meg, hogy olyanok, akik szinte semmit nem tudnak róla, olyan biztos kinyilatkoztatásokat tudnak tenni, hogy "márpedig a keresztények ebben hisznek és az ostobaság". Előbb meg kell ismerni a tanítást, utána kell véleményt mondani róla.
Sokat olvastam már erről mert érdekel, persze elmagyarázni nem tudnám. Nekem nagyon magas, de legalább halvány fogalmam van már a világ keletkezéséről. Hogy aztán úgy van vagy sem ahogy a nagy tudósok leírták, rejtély.
Az viszont biztos hogy nem véletlenszerűen keletkezett a mi univerzumunk és a többi se, erre bizonyítékul szolgál hogy minden létező törvényszerűséget matematikailag ki lehet számítani, és van még egy csomó olyan törvényszerűség amiről nem is tudunk.
A tudósok szerint van valaki vagy valami erő az idők kezdete óta, aki ezzel jól elszórakozik. Azt csak én teszem hozzá, hogy az a valaki valószínű nem csak az agyának a 20%-át használja mint mi emberek.
Vannak univerzális törvényszerűségek, amik akkor is hatnak mindenre és mindenkire ha nem hiszel benne. Tök mindegy minek nevezed.
Vannak akik csodának titulálnak bizonyos jelenségeket, csak mert nem értik. Aki érti, annak meg magától értetődő.
További ajánlott fórumok:
- Képtelen vagyok dolgozni
- Képtelen vagyok megbízni benne...
- Segítség! Képtelen vagyok lefogyni!
- Miért van az, hogy mindenkivel kavarok, és képtelen vagyok megállapodni?
- Vajon miért van az, hogy képtelen vagyok szerelmes lenni?
- Túlzottan vékony vagyok, de képtelen vagyok felszedni egy grammot is. Van megoldás?